Fellépők

 

 

ExperiDance Tánctársulat

Anno, 2000 októberében azzal a nem titkolt céllal alakult a rendhagyó felállású ExperiDance, hogy támogatásával szétröppentse a világba, a Román Sándor nevével fémjelzett kategóriájukban egyedülállóan nagyszabású táncprodukciók hírét.

A társulat tagjai Táncművészeti Főiskolát végzett hivatásos táncosok, szám szerint 31 fő, a művészi munkájukhoz nélkülözhetetlen háttérapparátussal.
Darabjaik Magyarországon, műfaji kategórián belül maradva, a legkeresettebb színpadi produkciók közé tartoznak. A társulat három egészestés show-ját 600 teltházas előadáson keresztül több mint félmillió néző látta és ünnepelte. Közönségbarát, szórakoztató fellépéseik nagyszabású szakmai illetve technikai felkészültségről tesznek tanúbizonyságot, produkcióik részben ettől egyediek. Előadásaikon egészségesen ötvözik a minőséget - az arányok megtartásának figyelembevételével - a popularitással. Színpadi ötös fogatuk, mely nézőiket estéről estére rabul ejti, nem más, mint: a TÁNC, a KOREOGRÁFIA, a JELMEZ, a FÉNY, a HANG, illetve mindezek precízen össze-rendezett míves kavalkádja az ALKOTÓ által!
Szándékaik arra vonatkozóan, hogy - merőben újszerű, 4 éve sikereket arató - táncstílusunkat megismertessék Európával, majd a világgal komolyak!


Román Sándor
alapító

Román Sándor 1983-ban végzett az Állami Balettintézetben Tímár Sándor növendékeként, akivel már akkor több gyűjtő és tanító körúton vett részt. A Honvéd Együttesben szólistaként, később koreográfusként a néptánc műfaján belül olyan új koreográfiákat hoz létre, mint a Nagyapáink tánca vagy a Kertész álma. Dolgozik a Budapest Táncegyüttesben, az Állami Népi Együttesben, ahol szintén a magyar folklórkincs új irányban való megfogalmazásával foglalkozik. Egy éves amerikai tanulmányútja után a kortárs tánctechnikák magyar néptáncba való beépítésével létrehozza saját tánctársulatát, az ExperiDance-t. Koreográfusként emellett a Nemzeti Színházban és számos vidéki színházban, több rendezővel együtt, évente különböző műfajú előadást hoz létre. Több filmrendezővel dolgozott együtt (Jancsó Miklós, Berményi Géza, Novák Emil, Meskó Zsolt), a filmek koreográfusa és aktív közreműködőjeként. A színházban és a filmezésben szerzett tapasztalatait az ExperiDance együttesben sűríti össze, melynek eredménye egy új táncstílus létrejötte. Az ExperiDance hatalmas nézettségnek örvend, több éve szerepel a Nemzeti Táncszínház és Művészetek Palotája repertoárjában teltházas előadásokkal.
E mellett elkezd újra a klasszikus balettel foglalkozni, hiszen az Állami Balettintézet mester képzésén klasszikus balettmesteri diplomát szerez. Dolgozik a Táncművészeti Főiskolán, Győri és Pécsi Balettnek, a Szlovén Nemzeti Operában (Ljubljanában) és a Bolzano Városi Színházban.
Célja, hogy a balettművészetbe beépítse azokat a magyar elemeket, melyek egyedi stílusjegyeket hoznak létre a klasszikus műfajban, megtartva annak hagyományait is.